Szerbiai nyaralás? Látnivalók, ötletek, hasznos tudnivalók

Kisbusz bérlés - Szerbia

Szerbiai nyaralás esetére a legfontosabb turisztikai látványosságokat mutatjuk be régiók szerint.

Szerbia fővárosa Belgrád, egyben legnagyobb városa is, amelynek számos látványossága külön cikket érdemelne. Amit mindenképpen érdemes megnézni:

Nándorfehérvár vára, a Királyi Palota, a Koronázó templom, a Győztes szobra, Miloš fejedelem obeliszk alakú kútja

Szintén fontos központ Szabadka is, amelynek legjelentősebb történelmi emlékei a Jakab és Komor téri zsinagóga, a Városháza (a szépséges kilátóval), a Városi Múzeum és a Raichle palota, mely jellegzetes szecessziós műemlék-palota, a szabadkaiak csak „cifra palota” néven emlegetik. Magyar vonatkozású program, a Kosztolányi séta is tömegével vonzza a látogatókat Szabadkán.

A dél-Bácskai régió legfontosabb látnivalói Óbecse városa az Eiffel zsilippel és a Bogdán kastéllyal, Bács városa az ott található várral és a ferencesek templomával.

Újvidék (Novi Sad) és környéke kiemelt figyelmet érdemel a régión belül is. A város igen impozáns, szakszerűen megőrzött történelmi főtere, régies hangulatú sétálóutcái és az Újvidékhez közel eső péterváradi vár is sok érdeklődőt vonz.

Nyugat-Bácskában található Zombor történelmi jelentőségű városa és a Doroszlói Szentkút, amely Szerbia leglátogatottabb zarándokhelye.

A Nyugat-Bánságba látogatva feltétlenül ejtsük útba Törökbecsét, és a verseci Szent Gellért templomot. A Deliblati homokpuszta igen különleges természeti képződmény a régióban.

Kelet-Szerémség büszkeségei a Szávaszentdemeter területén található nagy kiterjedésű, római kori romterület és a Tarcal-hegység Nemzeti Parkja, amely ortodox szent terület számos kolostorral, egyben túraútvonal is a természetszeretők számára.

Szerbiai utazásunk során ne hagyjuk ki a Szerb Kárpátok környékét sem! A Vaskapu szoros és Kazán szoros, Galambóc vára, Traianus táblája, a híres Traianus híd maradványai, a Derdap Nemzeti Park a méltán a környék leghíresebb látnivalói.

UNESCO Világörökség helyszínek:

Stari Ras városa és a Sopocani kolostor
Studenica kolostor
Galerius palotája Gamzigrad-Romulianában
Koszovó középkori műemlékei: Dečani kolostor, Peć, Gračanica kolostor, Ljeviš

Ha szeretné kényelmesen élvezni a látnivalókat, bérelt kisbuszaink sofőrrel együtt igényelhetőek!

Kérje ajánlatunkat!

Comments are closed.