A SmartBUS több mint 15 éve van jelen ebben a szolgáltatási közegben. Konkurensek jöttek-mentek, de mi még mindig itt vagyunk. Aki velünk egy időben kezdték, tudják jól, mi mindennel kellett megküzdenünk az idők során.
A folyton változó és egyre szigorúbb működési feltételek, a műszaki ellenőrzések, az időnkét fel, – majd eltűnő inkorrekt piaci szereplők, a dráguló működtetési költségek és még sok más mind-mind megnehezítették napi munkánkat.
Mi a titka, hogy a buszbérlés piacán, ráadásul Budapest vonzáskörzetében ennyi időn át sikerült talpon maradnunk mégis? A régi cégek vezetői még tudnak valamit, amit az ifjú titánok már nem biztos. Ez pedig a hozzáállás ehhez a tevékenységhez! Kihívásként állunk hozzá az egyedi igényekhez, öröm számunkra minden megoldott helyzet, ahol segíthetünk az „alap szolgáltatáson” kívül is.
Ez a titka annak, hogy nagyon sokan folyamatosan visszatérő vendégeink sok-sok éve már. Mert tudják, hogy
• korrekt szerződésben vállaljuk szolgáltatásainkat • buszaink mindig kifogástalan állapotban vannak • bérelhető buszaink extra kényelmi funkciókkal is rendelkeznek • emberi módon, megértéssel kezeljük megbízóink ügyes-bajos dolgait • felkészült munkatársaink naprakész helyismerettel rendelkeznek itthon és külföldön egyaránt • kiváló problémamegoldó képességgel reagálnak a váratlan helyzetekre • ha szükséges, a sofőr tolmács is egyben • a személyszállításon igények szerint különféle szolgáltatásokkal is segítjük ügyfeleinket
A buszbérlés sohasem volt pusztán személyek szállítása egyik helyről a másikra. Ügyfeleink elégedettségét sohasem pusztán ezzel értük el, hűségükre nem ezzel szolgáltunk rá!
Tudjuk, mennyire fontos az utazás együtt töltött ideje alatt a kényelme, a biztonsága, a jó hangulata, pl. külföldi ügyintézésnél egy-két tipp a sikerért, a felmerülő problémák villámgyors, hatékony kezelése. Ezzel járulunk hozzá egy-egy nyaralás felejthetetlen élményéhez, vagy egy külföldi üzleti út sikeréhez.
Ettől érzi úgy minden Ügyfelünk, amikor buszbérlés aktuális, hogy csak a telefonjáért kell nyúlnia.
A MI számunk már benne van!
Válasszon minket következő útja során, tapasztalja meg Ön is, amiért olyan sokan bizalmat szavaztak már nekünk!
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával és az "Elfogadom" gombra való kattintással Ön jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.ElfogadomTovábbi információk
Comments are closed.